MENÜ

Solti Henrietta




kezdooldalra.jpgAki nőből van – legyen az bármilyen korú – az tetszeni akar. Aki tetszeni akar, az hódítani akar. Mit kell tennünk és megteszünk-e mindent a hódításaink sikere érdekében?

Tetszeni csak akkor tudunk, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez pedig először meg kell felelnünk a saját magunkkal szemben támasztott elvárásainknak. Ha ezt el tudjuk érni, akkor az a külvilág számára is érzékelhetővé válik. Külső megjelenésünkkel és kisugárzásunkkal elnyerhetjük környezetünk tetszését és elismerését, ez pedig jótékonyan hat társadalmi kapcsolatainkra (barátok, ismerősök, munkatársak, üzleti partnerek), valamint párkapcsolatunkra egyaránt.


Vannak adottságaink, amelyeken nem tudunk, vagy nem érdemes változtatni. De annak érdekében, hogy mit áruljon el rólunk a külsőnk, ma már rengeteget tudunk tenni.

Előnyeinket ki lehet hangsúlyozni, hátrányainkat pedig elrejthetjük.


Szerencsés korban élünk, mert ma már nem csak kevesek kiváltsága az, hogy külsejét igényei szerint alakítsa. Életterünk közelében bárhol és bármikor – megfizethető áron – elérhetők azok a szolgáltatások, melyekkel ápoltabb, esztétikusabb külsőt, magabiztos megjelenést kölcsönözhetünk magunknak.

 

Miért válaszd a műkörmöt?


kezdooldalra1.jpgNapjainkban a szépségápoláshoz hozzátartozik a kéz- és a köröm ápolása is. A szép és ápolt köröm az élet minden területén elengedhetetlen, hiszen a kezünk mindig szem előtt van. Körmeink természetes formáján nem változtathatunk, de odafigyeléssel hatalmas eredményt érhetünk el. A külső szépség mellett azonban fontos, hogy megfelelő mennyiségű vitamint és fehérjét fogyasszunk, melytől körmünk egészséges és kemény lesz.


Sok múlhat körmeink ápoltságán egy állásinterjún, mivel köztudott, hogy az első benyomás már a leendő munkáltatóval való találkozáskor néhány másodpercen belül megszületik.


A „szőke herceg” meghódításakor szintén fontos, hogy kezünk ápolt legyen. Minden férfi azt szereti, ha egy nő ad a külsejére, beleértve a körmeit is! Sokkal magabiztosabbnak fogjuk érezni magunkat, ha körmeink is teljes fényükben ragyognak!


Miért rejtegetnéd rövid, letöredezett körmeidet, ha már van rá megoldás?!


Amellett, hogy esztétikussá, ápolttá, széppé teszi körmeidet, egy olyan magabiztossággal is felruház, amit a környezeted garantáltan észrevesz. Személy szerint nekem külön örömöt okoz, amikor egy töltést, díszítést követően a Vendég mosolyogva, magabiztosan, kezeit előtérbe helyezve – és nem dugdosva – távozik tőlem.


nevjegy15.jpg

 

Ha szeretnél szép, igényes műkörmökre szert tenni vagy kezeid bársonyos érintésével meglepni párod,

akkor hívj bátran!

 

 


 

Asztali nézet